Sziasztok!
Tegnap hosszas, stresszes utazás után este fél 7 körül megérkeztem Poggiardo-ba hullafáradtan. Az egész utazás alatt egyébként egy csöppet idegbeteg voltam, elvégre egy évre otthagytam mindent, továbbá, reggel induláskor azon paráztam, hogy nem érek oda időben a reptérre, mert rosszak voltak az utak, utána azon paráztam, hogy a gépem félórát késik, hogyan fogok elérni a transzfert, ami bevisz a belvárosba... Aztán mikor landoltunk azon paráztam, hogy hol is van a busz. Viccesen nézhettem ki az ijedt tekintetemmel és a két bőrönddel, amit magam után húztam. Szerencsére a csomagjaimmal nem volt semmi gond...
Aztán megtaláltam a buszt, amit egy nagyon kedves olasz bácsi vezetett és fél óra alatt oda is értünk a központba, a Bari vasútállomás elé. Nagyon szép épület, viszont nem fotóztam le, mert rohanásban voltam. Erre a vonatom is késett 10 percet, szóval így utólag már bánom, hogy nem csináltam képeket, mert a vasútállomás előtti tér is nagyon szép volt, illetve a vasútállomás épülete is. Mindegy, majd máskor. Reméljük lesz még rá lehetőség.
Ezután felszálltam a vonatra, ami nagyon vicces volt a 20 kilós bazi nagy bőröndömmel, ahogy a lépcsőn próbálok egyensúlyozni... De végül sikerült arra is felszállnom, ezt követte egy nagyon kellemes vonatút, mert a jegyem első osztályra szólt és alig voltak a vagonban és nagyon gyorsan mentünk és volt helyem bőven. Néha elbóbiskoltam, de amikor nem, akkor meg az olívafákat néztem, az egész táj tele volt velük. Meg kaktuszokkal.
Mikor leszálltam Leccében, meg voltam lőve. Egyrészt a vasútállomás már nem volt olyan bizalomgerjesztő, mint a bari-i, másrészt, nem találtam egy rohadt táblán se, hogy mikor megy és honnan indul vonat Poggiardo-ba, az automatából se tudtam oda jegyet venni, szóval maradt a jegypénztár. Ahol igen, megvettem a jegyet, de. Még mindig nem tudtam, hogy mikor és honnan indul a leghamarabbi vonat. Szóval akkor odamentem az információs pultban lévő bácsihoz és megkérdeztem tőle... szerencsére tudott angolul. Akkor megmondta, hogy a 6-os vágányról indul. Na ja. Csak az a gáz, hogy ahhoz, hogy odajussak, át kellett mennem az aluljárón. A sok csomagommal. És még volt fél órám a következő vonatig. Szerencsére sikerült szóba elegyednem egy helyi lánnyal, aki szintén ugyanarra a vonatra várt és így felajánlotta, hogy üljünk együtt és akkor szól majd, hogy hol szálljak le. Következett még kb. 70 perc vonatozás.
Mikor végre leszálltam, szerencsére ott várt rám három önkéntes, az egyikük Kristina, akivel már korábban beszéltem és jött vele kettő srác, Szergej és Mustafa. Jófejek voltak, egyből megkínáltak kajával, ami nagyon jól jött, mert egész nap egy szendvicset ettem. Aztán elindultunk a szállásra, ami hála a jó égnek elég közel volt a vasútállomáshoz, és megkaptam a szobámat. Amin egyelőre egy török lánnyal osztozok, aki majd vasárnap megy vissza 10 hónap után Törökországba. Nagyon aranyos és segítőkész. De egyébként szerencsére eddig mindenki az. Este közösen főztek vacsit, mert három francia lány ma reggel ment haza, aztán ilyen búcsúbuli volt. Én is elég jól laktam akkor, ettem paradicsomos tésztát, ami naaaaagyon finom volt. Aztán vacsi után még beszélgettünk egy kicsit, én meg utána letusoltam és lefeküdtem aludni, mert hulla voltam.
Ma reggel viszont relative kipihenten keltem, az idő nagyon jó, és ma elvileg csak lustulnom kell.
Meg majd valamikor be kell mennem az irodába találkozni Valeriával, aki a főnököm lesz.
Tegnap hosszas, stresszes utazás után este fél 7 körül megérkeztem Poggiardo-ba hullafáradtan. Az egész utazás alatt egyébként egy csöppet idegbeteg voltam, elvégre egy évre otthagytam mindent, továbbá, reggel induláskor azon paráztam, hogy nem érek oda időben a reptérre, mert rosszak voltak az utak, utána azon paráztam, hogy a gépem félórát késik, hogyan fogok elérni a transzfert, ami bevisz a belvárosba... Aztán mikor landoltunk azon paráztam, hogy hol is van a busz. Viccesen nézhettem ki az ijedt tekintetemmel és a két bőrönddel, amit magam után húztam. Szerencsére a csomagjaimmal nem volt semmi gond...
Aztán megtaláltam a buszt, amit egy nagyon kedves olasz bácsi vezetett és fél óra alatt oda is értünk a központba, a Bari vasútállomás elé. Nagyon szép épület, viszont nem fotóztam le, mert rohanásban voltam. Erre a vonatom is késett 10 percet, szóval így utólag már bánom, hogy nem csináltam képeket, mert a vasútállomás előtti tér is nagyon szép volt, illetve a vasútállomás épülete is. Mindegy, majd máskor. Reméljük lesz még rá lehetőség.
Ezután felszálltam a vonatra, ami nagyon vicces volt a 20 kilós bazi nagy bőröndömmel, ahogy a lépcsőn próbálok egyensúlyozni... De végül sikerült arra is felszállnom, ezt követte egy nagyon kellemes vonatút, mert a jegyem első osztályra szólt és alig voltak a vagonban és nagyon gyorsan mentünk és volt helyem bőven. Néha elbóbiskoltam, de amikor nem, akkor meg az olívafákat néztem, az egész táj tele volt velük. Meg kaktuszokkal.
Mikor leszálltam Leccében, meg voltam lőve. Egyrészt a vasútállomás már nem volt olyan bizalomgerjesztő, mint a bari-i, másrészt, nem találtam egy rohadt táblán se, hogy mikor megy és honnan indul vonat Poggiardo-ba, az automatából se tudtam oda jegyet venni, szóval maradt a jegypénztár. Ahol igen, megvettem a jegyet, de. Még mindig nem tudtam, hogy mikor és honnan indul a leghamarabbi vonat. Szóval akkor odamentem az információs pultban lévő bácsihoz és megkérdeztem tőle... szerencsére tudott angolul. Akkor megmondta, hogy a 6-os vágányról indul. Na ja. Csak az a gáz, hogy ahhoz, hogy odajussak, át kellett mennem az aluljárón. A sok csomagommal. És még volt fél órám a következő vonatig. Szerencsére sikerült szóba elegyednem egy helyi lánnyal, aki szintén ugyanarra a vonatra várt és így felajánlotta, hogy üljünk együtt és akkor szól majd, hogy hol szálljak le. Következett még kb. 70 perc vonatozás.
Mikor végre leszálltam, szerencsére ott várt rám három önkéntes, az egyikük Kristina, akivel már korábban beszéltem és jött vele kettő srác, Szergej és Mustafa. Jófejek voltak, egyből megkínáltak kajával, ami nagyon jól jött, mert egész nap egy szendvicset ettem. Aztán elindultunk a szállásra, ami hála a jó égnek elég közel volt a vasútállomáshoz, és megkaptam a szobámat. Amin egyelőre egy török lánnyal osztozok, aki majd vasárnap megy vissza 10 hónap után Törökországba. Nagyon aranyos és segítőkész. De egyébként szerencsére eddig mindenki az. Este közösen főztek vacsit, mert három francia lány ma reggel ment haza, aztán ilyen búcsúbuli volt. Én is elég jól laktam akkor, ettem paradicsomos tésztát, ami naaaaagyon finom volt. Aztán vacsi után még beszélgettünk egy kicsit, én meg utána letusoltam és lefeküdtem aludni, mert hulla voltam.
 |
| Kilátás az erkélyről |
Ma reggel viszont relative kipihenten keltem, az idő nagyon jó, és ma elvileg csak lustulnom kell.
Meg majd valamikor be kell mennem az irodába találkozni Valeriával, aki a főnököm lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése